Községek Magyarországon
fejlec

Nova község

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Kistérség: Lenti kistérség
Lakosság: 861 fő
Terület: 39.37 km2
Népsűrűség: 21,87 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 92

Közlekedés

Nova a Keszthely–Lenti–Rédics között futó 75-ös másodrendű főút mentén terül el, így jó összeköttetése van Budapesttel és Zalaegerszeggel is. Továbbá kisebb utak indulnak Novából Szilvágy, Nagylengyel és Mikekarácsonyfa felé. Autóbusz járatok sűrűn érintik a települést: Zalaegerszeg, Lenti, Keszthely és Budapest könnyen elérhető a faluból.

Története

A település első említése 1255-ből való a veszprémi érsek birtokaként. A település jó fekvésének köszönhetően hamar komoly jelentőséghez jutott, 1446-ban már mezővárosi rangot kapott. A törökök is többször feldúlták, így lélekszáma nagyban visszaesett a 17. század során. Újratelepítése érdekében Ergelics Ferenc püspök 1622.ben 6 év adómentességet ajánlott fel. A 18. század azután újból gyarapodásnak indult, temploma 1777-ben épült. A 20. század elején a település járási székhely is volt, lakossága a mezőgazdaság mellett az iparból és a szolgáltatásból (egészségügyből) élt. Mára sokat vesztett korábbi jelentőségéből, sok itt élő Zalaegerszegen és Lentiben keres munkát, de jellemző az elvándorlás is.

Látnivalók

  • Római katolikus templom (barokk stílusú, 1777)
  • Plánder Ferenc Falumúzeum

Következő községek

Novaj | Novajidrány | Nyalka | Nyárád | Nyáregyháza | Nyárlőrinc | Nyársapát | Nyékládháza | Nyergesújfalu | Nyésta | Nyim | Nyírábrány | Nyíracsád | Nyirád | Nyíradony | Nyírbátor | Nyírbéltek | Nyírbogát | Nyírbogdány | Nyírcsaholy | Nyírcsászári | Nyírderzs | Nyíregyháza | Nyírgelse | Nyírgyulaj | Nyíri | Nyíribrony | Nyírjákó | Nyírkarász | Nyírkáta | Nyírkércs | Nyírlövő | Nyírlugos | Nyírmártonfalva | Nyírmeggyes | Nyírmihálydi | Nyírparasznya | Nyírpazony | Nyírpilis

További községek

Hejőbába | Lövő | Hajdúszoboszló | Mátraterenye | Jánoshalma | Vilyvitány | Berhida | Drávacsehi | Tornaszentandrás | Lánycsók | Jánoshida | Ormándlak | Lakhegy | Szabadhidvég | Kocsord | Abaújszántó | Sátoraljaújhely | Kisnyárád | Hódmezővásárhely | Mezőzombor | Koppányszántó | Átány | Parád | Csombárd | Levelek | Tiszaderzs | Fertőhomok | Vásárosnamény | Páhi | Vejti | Csém | Rozsály | Velem | Nemeske | Tab | Pusztacsó | Lukácsháza | Ebes | Bordány | Pálfa | Pácin | Kisszekeres | Nemesbőd | Vállaj | Hernádszurdok | Pilisszántó | Nak | Nagybaracska | Felsőlajos | Isaszeg